Amikor két ember találkozik egymással, és elkezdik közös életüket, egy idő után felmerül bennük a gyermekvállalás gondolata. Miután megérkezik a hír, hogy hamarosan gyermekük születik, az mindig lényeges változásokat hoz a párok életébe.
Egy gyermek érkezése nem csak boldogságot, de új feladatokat, és kihívásokat is hoz magával. Általában minden párnak lesz egy elképzelése arról, hogy milyen lesz az életük egy kisbabával, de legtöbbször a valóság minden képzeletet felülmúl.
Így volt ez nálunk is. Mondhatni egyszerre váltottunk bérletet Disneyland-be és a Jurassic Parkba.
Az egész várandósságom alatt egy olyan idilli kép szökdécselt a fejünkben ide-oda, hogy mindig minden kiszámítható, és tervezhető lesz. Hogy majd andalítóan boldog zenére, a holdfény megvilágítása mellett, talpig selyemben, kipihenten fogjuk ringatni a mi kis csodánkat. Hamar rájöttünk, hogy ez bizony nem így van, de pont ettől olyan szép, ettől olyan élettel teli az egész. Imádtam minden percét, minden nehézségével együtt.
Amitől igazán megijedtünk miután hazajöttünk a kórházból egy alig 3 napos kisbabával, az a felelősség súlya volt. Egészen elképesztő volt a gondolat, hogy ez a gyerek elveszíthető, és hogy mostantól az életünknél is jobban kell rá vigyáznunk, készenlétben kell állnunk, reagálnunk kell mindenre, ki kell elégíteni a szükségleteit, miközben óvjuk, féltjük, szeretjük, neveljük.
Vajon képesek vagyunk erre? Bizonyára igen, de ehhez mindkettőnkre szükség volt.
A családdá válás útja alatt még több egymásra való figyelemre volt szükségünk, hogy átvészeljünk egy-egy nehéz napot, hetet. Némelyik időszak olyan volt, mint egy fejesugrás az ismeretlenbe. Ha nem fogtuk volna egymás kezét az ugrás közben, valószínűleg elsodródtunk volna, de mindkettőnk szeme előtt az lebegett, hogy egy működő, kiegyensúlyozott családot teremtsünk.
Amikor Máté megérkezett közénk, a korábbi fontossági sorrend teljesen átalakult. Gyakorlatilag egy nap alatt. Minden figyelmünket, energiánkat természetesen neki szenteltük, minden mást hátrébb sorolva, ugyanakkor a szülői szerepbe számunkra fontos kihívás volt belehelyezkedni, magunkévá tenni úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg önmagunkról. Igyekeztünk tudatosan arra is fókuszálni, hogy megmaradjunk annak a férfinak, és nőnek, akik voltunk, mielőtt édesapává, és édesanyává váltunk.
Aztán eltelt néhány hónap, és miután már nem csaptak össze a fejünk felett a hullámok naponta négyszer, valamint a szülés után meglódult hormonjaimat is visszatudtam zárni a ketrecükbe, akkor egyik percről a másikra olyan mélységben ült ránk az egymás, és Máté iránti mindent elsöprő szeretet, hogy éreztem, akkor ott családdá váltunk.
