Mondókák és Népdalok – DinnaDalok

Gyermekünk ahogy növekszik, úgy nyílik ki a világ körülötte. Nyitottá válik új dolgok felfedezésére, megismerésére, mozgásfejlődése pedig helyváltoztatásra készteti. Kisbabánk születése után hónapról hónapra egyre több hangot hallat. Egy idő után ezt már direkt produkálja, hiszen felismeri, hogy ő erre képes. Látja rajtunk, hogy ez tetszik nekünk és örömmel tölti őt el. Érdemes ezeket a hangokat játékosan utánozni, megerősíteni ezzel a gyermeket abban, hogy ügyes.

A népdalok, mondókák, dalocskák a beszédet mintázzák, és legtöbbször mozgunk is hozzá. A gyakori ismétlődések ösztönös mozgásra késztetik a kicsiket és lehetőséget adnak a hanglejtés, hangerő különböző közvetítésére is. Ha játék közben énekelünk, mondókázunk az lelassítja a beszédtempót és segíti a beszédhangok meghallását, utánozását. Ilyenkor felszabadultan játszhatunk a szavakkal, dallamos hanglejtésekkel.

A gyermekdalok nagy mértékben fejlesztik a gyermekek érzelmi, erkölcsi és értelmi fejlődését, valamint elősegítik a beszédkészség kialakulását.

Beszéljünk tehát a gyermekeinkhez, énekeljünk, mondókázzunk amennyit csak tudunk. Fontos éreznie a gyermeknek, hogy a beszéd egy interaktív, érdekes dolog, amiben egész testünkkel részt veszünk. Énekelés közben tartsuk gyermekünkkel a szemkontaktust, és figyeljünk a mimikáinkra is.

Lendvai Diána könyve a DinnaDalok egy igazi gyöngyszem a könyvespolcunkon. Minden nap elővesszük Mátéval, aki már egészen pici kora óta érdeklődést mutat a zene, az éneklés és a tánc után. Imádja a ritmusos, tapsolós dalokat és most már nagyon sok kedvence is van a könyvből.

Maga a könyv gyönyörű rajzokkal van tele, letisztult pasztell színek jellemzik és ami a legjobb, hogy online hanganyag is tartozik hozzá, amit maga Diána énekelt fel.

A könyv megvásárlása után a hanganyag a www.dinnadalok.hu weboldalról érhető el.

Remek szórakozás kicsiknek és nagyoknak is.

1620727934255

Ajánlott bejegyzések