Mialatt Mátéval várandós voltam alaposan elterveztem mindent.
Ki lesz az orvosom, szülésznőm, melyik kórházban akarok szülni, és legfőképpen hogyan akarok szülni.
Komplett szülési tervet készítettem, mely tartalmazott minden olyan fontos dolgot, amit szerettem volna megvalósítani.
Sajnos az első perctől kezdve ebből a tervből olyannyira nem valósult meg semmi, hogy végül Máté, pontosan a harminckilencedik héten császármetszéssel jött a világra.
Az Instagram oldalamon egy korábbi posztban már leírtam a születésünk történetét, hogy milyen megpróbáltatásokon kellett keresztül mennünk, így ezt a részt most kihagynám.
A cikk témája az, hogy mennyire nem voltam felkészülve egy esetleges császármetszésre. Nos. Nagyon nem.
Addig a pillanatig eszembe se jutott. Az egész várandóságom alatt egy betűt nem olvastam el, nem tájékozódtam a császármetszés menetéről, az előtte-utána történő beavatkozásokról, regenerálódásról, sem arról, hogyan fog ez rám és Mátéra hatni.
Akinek már volt császármetszése az tudja, hogy nagyon sok olyan dolog előtérbe kerül egy ekkora hasi műtét alkalmával, amire sajnos a legtöbb kórházban nem készítik fel az embert, és utána sem adnak tájékoztatást a mielőbbi gyógyulás elősegítésére, az esetlegesen kialakulható szövődmények kezelésére.
Nekem konkrétan nulla információm volt a császármetszésről, ezért szó szerint halálra voltam rémülve miközben a műtő felé toltak. Mindenki csak kapkodott körülöttem, egy bátorító szó nem hagyta el a száját egyik jelenlévőnek sem. Olyan gyorsan kikapták belőlem a gyereket, hogy csak akkor tértem magamhoz, amikor elrohantak vele mellettem, és csak a lábait láttam kilógni a takaróból.
Nincs mit szépíteni ezen, egy ekkora műtét nagyon fáj. Mármint utána. Teljesen el voltam képedve, amikor gyakorlatilag ketté vágva, egy alig hat órás varrattal a hasamon közölték, hogy zuhanyozzak le. Fel se tudtam ülni az ágyon. Bele sem gondolunk, hogy ez ilyenkor nem úgy megy, mint amikor reggel szépen hasizomból felülsz az ágyban, majd egyik lábad a másik után leteszed a földre, és felállsz. Ennek külön technikája van, amire sok kórházban nem tanítanak meg. Magadtól kell rájönnöd.
Éljenek az állami kórházak. Persze, tisztelet a kivételnek!
Szóval, amikor azt hallom, hogy valaki szerint egy nő azért választja inkább a császármetszést a hüvelyi szülés helyett mert az könnyebb és nem fáj, hát egy pillanatra elborul az agyam. Ez egy óriási ostobaság. Bizony fáj, és még a legalapvetőbb mozdulathoz is, mondjuk egy apró köhögéshez is igénybe kell venned azt a hasizmot, amit előtte minden rétegben átvágtak. Tehát, ha valaki azért választaná ezt a módszert, mert fél a fájdalomtól, annak írom, hogy ez sem jobb. Plusz a regeneráció is sokkal hosszabbra fog nyúlni, nem beszélve a kialakulható szövődményekről.
Nekem a leghőbb vágyam szülés után az volt, hogy hárman összebújva eltölthessünk egy, vagy két órát anélkül, hogy bárki is zavarna minket. Szerettem volna ezt az időt az ismerkedésre, az első szopizási kísérletre, megnyugvásra használni. A műtét után viszont jó esetben hat órát feküdni kell, és vannak olyan eljárások is, amik után még a fejedet sem mozdíthatod meg. A legtöbb kórházban császármetszés esetén elmarad az a bűvös aranyóra. Erre egyáltalán nem voltam felkészülve.
Teljesen sokkolt.
Műtét után mindössze tíz perce láthattam Mátét, aztán tizenkét órára elszeparáltak tőle. Azt sem tudtam hol van, mi történik vele. Olyan félelmetes képzeteim voltak, hogy még alvás közben is azt álmodtam, hogy csak fekszik egy sarokban, keservesen sír, nem foglalkozik vele senki, halálra van rémülve, és nem tudok odamenni hozzá.
Szörnyű volt.
A mai napig ez visel meg a legjobban. Hogy órákra külön választottak minket miután kilenc hónapig együtt voltunk folyamatosan. Most már sajnos tudom, hogy császármetszés után az első órákat, ha olyan a kórház, nem lehet a babával tölteni, és ez nagy károkat tud okozni.
Amire még abszolút nem voltam felkészülve, az a műtét utáni regeneráció. Azt olvastam, hogy régen heteket töltöttek a császáros anyukák a kórházakban, és megfelelő tájékoztatást kaptak arról, hogyan kell kíméletesen felülni, hogyan kell friss varrattal szoptatni egy újszülöttet, milyen tornagyakorlatok segítik elő a gyorsabb felépülést.
Ma már ennek nyoma sincs sok kórházban. Engem két éjszaka után hazaküldtek, mert kellett a szoba másnak. Nulla információval, nulla hegkezelési tanácsokkal.
Jó pár hónap eltelt már amikor rátaláltam a Császárvonal applikációra, és az ahhoz tartozó Instagram oldalra. Ezután pedig nem sokkal kezembe került a Hegmesék című könyv, ami Kiss Verustól származik. Faltam a benne lévő történeteket, és az applikációt is keresztül-kasul átolvastam már többször is.
Ez a könyv egy csoda. Minden túlzás nélkül. Bár az előzetesen elszenvedett császár élményt megszépíteni nem tudja, megérteni viszont mindenképpen.
Hatalmas hasznát veszem, mind a könyv, mind pedig az applikáció segítségét is, hiszen a nem megfelelő kórházi tájékoztatások miatt, olyan dolgokra jöttem rá (hogy például le van tapadva a hegem egy része, amit erre való masszázzsal fel lehet oldani), amikről senki nem tájékoztatott soha.
Arról nem is beszélve, hogy a jövőben lehetőségem lehet elkerülni egy újabb császár lehetőségét is.
Tájékozódjatok, informálódjatok. Nagyon fontos. Még akkor is, ha a legmerészebb álmotokban sem szerepel a császármetszés, mint lehetőség. A tudás, a lehetőségek, a jogok életet menthetnek a szó átvitt értelmében is.
Mindenkinek szívből ajánlom a Hegmesék című könyvet.
