Az anyaméh biztonságában a kisbabák mindent készen kapnak, amire szükségük van. De a születéssel mindez megváltozik.
Az első lélegzetvétel életre szóló változásokat eredményez. A vér új útra terelődik a placenta helyett a tüdőn keresztül, a szíven pedig bezárul egy lyuk. Ilyesmit nálad, vagy nálam, csak szívműtéttel lehetne megoldani. És ez csak az egyik láthatatlan csoda, ami az apró testben végbemegy. Csoda, mely az életben maradást biztosítja.
A néhány perces pici gyámoltalannak tűnik, de ne hagyjuk magunkat becsapni. Azok a pici kezek máris markolásra készek. És a lábak is. Ezt a fogóreflexet majom őseinktől örököltük, akiknek a kicsinyeik így tudnak anyjukba kapaszkodni. Talán ezért hívjuk a piciket néha majmocskáknak.
A kis szemek azonnal emberi arcot keresnek, és húsz perc múlva, utánozzák is amit azon látnak. De a kisbaba legerősebb ösztöne az evéssel kapcsolatos. Arcának legfinomabb simogatása is táplálék keresésre ösztönzi, ajkait felkészíti az életet adó tej befogadására. És beszélni is tudnak. A sírásnak nevezett direkt kommunikációval. A hang erőssége, és lejtése nem teszi lehetővé, hogy figyelmen kívül hagyjuk. Sokan vélik úgy, hogy a kicsik a szükségleteiknek megfelelően különféleképpen sírnak. A kulcsot a sírás indítása jelenti. Egy fáradt baba ásítani fog, ezért a sírása oázással kezdődik. A legegyszerűbb a tejért való sírás felismerése. A szopóreflexe miatt a nyelve feltapad a szájpadlásához. Ez váltja ki a nyeh szerű hangot. Táplálkozás közben egy olyan anatómiai adottságot használnak ki, amely hamarosan megszűnik. A gégefő magasabban helyezkedik el a torkuknál, amitől a légcső, és az orr ürege közelebb kerülnek egymáshoz. Emiatt képesek egyszerre szopizni, és lélegezni. Ami hasznos dolog, ha az ember az ébrenlét nagyobb részét ivással tölti. Ez magyarázza a kisbabák egyik legmeglepőbb túlélési képességét, az úszás készségét.
Hihetetlennek tűnik, de a kicsik roppant mód kényelmesen érzik magukat a vízben. Az úszásért való rajongásuk könnyen, és biztonságosan bemutatható egy úszótanfolyamon. Amikor alámerülnek reflex szerűen abbahagyják az orron át történő légzést. A magas gégefő pedig biztosítja, hogy ha nyitva is van a szájuk, a víz a gyomrukba jut, nem pedig a tüdejükbe. És jóval azelőtt, hogy mászni, vagy járni tudnának, ösztönös rúgó mozdulatokkal hajtják magukat előre a vízben. Ez a figyelemreméltó képesség a magzatvízben való tartózkodással függhet össze, de az evolúciós múltunkból is származhat. A közelükben kell azonban lennie egy felnőttnek, akik felhozzák őket levegőt venni. Bizonyos esetekben ez a vízalatti túlélő ösztön akár életmentő is lehet.
A kisbabák meglehetősen szívósak, ami persze nem jelenti azt, hogy csak úgy ugrándozhatnak. Mindig ott kell legyenek a szüleik, akik elkapják őket, akik vigyáznak rájuk.
Nem tudunk ellenállni nekik.
A bájosság, a kisbabák legütősebb fegyvere a túléléshez. Ha meglátjuk azokat az apró szemeket, és szájacskát, az orrot, vagy a magas kis homlokot, agyunk gondoskodó központjában felgyullad a fény. Mi pedig elolvadunk. Ez olyan erős belső kényszert okoz, hogy a kölyökállatok ugyanilyen vonásokkal operálnak. Annyira ellenállhatatlannak találjuk őket, hogy muszáj róluk gondoskodnunk.
A tudósok lassan kezdik felfedezni, hogy milyen is a világ egy kisbaba szemszögéből nézve. Az eredmény nem az, amit várnánk.
A születés utáni első két hónap a környező világ megértéséről szól. De vajon milyennek látja egy kisbaba ezt a világot? Valószínűleg elég zavarosnak. Ahhoz, hogy egyetlen képet kapjon róla az agynak egyesítenie kell a két szem által látottakat. Az újszülötteknek ez még nem megy. A tudósok szerint nekik még kettős látásuk van. Amíg a szemizmaik meg nem erősödnek mindent homályosan látnak, miközben egy kedves pacára fókuszálnak húsz centire az arcuktól. Nem véletlen, hogy szoptatás közben épp ekkora távolságra van az anya arca a kisbabáétól. És ennek valahogyan mindnyájan tudatában vagyunk. Ösztönösen közel hajolunk a picikhez amikor beszélünk hozzájuk. És olyan arcot vágunk, mint a rajzfilmfigurák. Hogy áttörjünk a homályon.
Gondolkodtál már azon, hogy miért kedvelik a babák az élénk színeket? Még az olyanokat is amiktől mi fejfájást kapunk. Mert a szemük jól reagál az éles kontrasztokra. A színérzékük azonban még szegényes, mert kezdetben csak az alapszíneket ismerik. Éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy értékelni tudják a színek hatalmas választékát. Fokozatosan tesznek különbséget az árnyalatok közt.
A hallásukkal már más a helyzet. Mivel teljesen kifejlődött belső füllel születnek, a hallásuk egészen éles. Ösztönösen felismerik az édesanyjuk hangját, és más megszokott hangokat. De azért a hallásuk még nem tökéletes. Míg az agyuk meg nem szokja a helyzetet, hogy a két fülbe kissé eltérő időben érkeznek a hangok, mindent enyhén visszhangozva hallanak. Ezzel is ösztönösen tisztában vagyunk, ezért beszélünk hozzájuk lassan, dallamos hangon. A kicsik meglepő módon jól tűrik a hangos zajokat. Édesanyjuk szívverését kilencven decibel erősséggel hallották odabent a hasukban. Ez olyan hangos, mint nekünk egy sportkocsi hangja. Ezért van az, hogy a legtöbb kicsi szívesen, és jóízűen alszik a kocsiban. Az állandó mély morajló hang, az anyaméhben hallottakat utánozza. A finom rázkódás, és ringás, csak fokozza az ismerős érzést. A magzatvíz csillapító párnázása nélkül egy-egy zökkenőre azonban könnyen felébrednek. De szerencsére hamar újra álomba ringanak.
A csecsemők életük első három hónapjában naponta tizenhat órát alszanak. Az agyuk azonban távolról sem tétlenkedik. A tanulmányok azt mutatják, hogy kétszer annyit álmodnak, mint mi.
Az álom az agy módszere az aznap velünk történt fura, új élmények feldolgozására. Az alvó csecsemők agyát megfigyelő tudósok arra is rájöttek, hogy a kicsik nem alszanak olyan mélyen, mint mi. Nem tudni miért, de alvás közben hallanak. Sőt a körülöttük lévő emberek hangulatát is átveszik. Minden szülő tudja, hogy ez a rengeteg alvás nem csak éjszaka zajlik. És sajnos nem is egyhuzamban. A kicsiknek fogalmuk sincs róla, hogy mikor van sötét, és aludni kell. Vagy mikor van reggel, amikor illik felkelni. De az alvás létkérdés számukra, hogy az agyuk megbirkózhasson az új információk özönével. Mivel ebben a korban minden új élmény fizikai változást is létrehoz az agyukban. És mialatt ez a folyamat zajlik különleges mellékhatások észlelhetők.
Az agyhullámokon megfigyelhető, hogy a csecsemő agyának egy része néha szokatlan dolgokat művel. Van, hogy a kisbaba hall egy éles hangot, és az ujjbegyeiben érzékeli. Vagy lát egy erős fényfoltot, de azt úgy éli meg, mintha illat volna. Ez azért fordulhat elő, mert az agysejtjei között a sok trilliárdnyi kapcsolat még nem teljesen szervezett. Ezért ízlelik a színeket, és szagolják a hangokat. Bár ez hátránynak tűnik, ez a bizonyíték az agyunk kivételes képességére, ami extrém körülmények között is megnyilvánul.
Egy jól alkalmazkodó aggyal, amely érzékeli a környező világot, a kisbaba megteheti a következő lépést. Felfedezheti mindazt amivel találkozik úgy, hogy kapcsolatba is lép vele. És itt következnek a fizikai elemek.
Az érintés, az evés, a mászás, és persze a járás. A testi fejlődéshez azonban még meg kell erősödnie a lágy csontoknak. A kisbabák a felnőtteknél hetvennel több különálló csonttal születnek. Néhány közölük összenő. Például a koponyában. Különálló koponyalemezekkel születünk, amelyek így összecsúszhatnak, hogy a fej átférjen a szülőcsatornán. Testünk más részein viszont olyan csontok tűnnek fel, amelyek addig nem voltak ott. A csukló és bokacsontok úgy vállnak láthatóvá, hogy lassan megszilárdulnak. És az is érdekes, hogy térdkalács nélkül jövünk a világra. Csak úgy két év elteltével csontosodik ki a térdünknél található porc, amikor az esések, és a járástanulás korszakát magunk mögött hagytuk.
A kisbabák elképesztően gyorsan nőnek. Két éves korukra elérik a végleges testmagasságuk felét. Ha ebbe a tempóban nőnének tovább felnőttkorukra valóságos óriásokká válnának. Testsúlyuk az első évben megháromszorozódik. Ehhez a mértékű növekedéshez rengeteg energiára van szükségük. A gyorsan növő babáknak azonban több energia kell, mint amennyi a tejben található. Féléves korukban csak tized akkorák, mint egy felnőtt, de harmadannyi kalóriára van szükségük.
Úgyhogy ideje áttérniük a szilárd ennivalóra. Kezdettől fogva az édes ételeket részesítik előnyben, lévén hogy azok energiában gazdagabbak. A csecsemőknek velük született ellenérzésük van a keserű ízekkel szemben, és mindig azt eszik szívesen amit az anyukájuk a várandósság alatt fogyasztott. Némi idő elteltével aztán mindent a szájukba vesznek. Úgyhogy jobb ha elteszünk a közelükből minden olyasmit, amit nem szeretnénk, ha megennének. A tudósok rájöttek, hogy minél rendetlenebbül eszik egy baba, annál gyorsabban tanul. Így tudja felfedezni a szilárd, a folyékony, vagy a pépes állag közti különbséget. Vagyis minden rosszban van valami jó.
A rendetlen evés csak az egyik módja a világ megismerésének. Ráadásul ez az időszak sok veszélyt is rejteget. Vajon honnan tudják a kicsik, hogy mihez szabad hozzáérniük? Többnyire a kísérletezés tanítja meg őket erre, de bizonyos dolgokat ösztönösen kerülnek. A legtöbb apróság idegenkedik a növényektől. A tudósok úgy vélik, hogy ez evolúciós tulajdonság, amely megóvja őket a mérgező növényektől, és a szúrós tüskéktől. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért olyan nehéz elfogadtatni velük a zöldségeket. Vajon mitől félnek még ösztönösen a kicsik?
A félelmeik a tapasztalataikból származnak, vagy tőlünk veszik át. Ami közös bennünk, és a kicsikben, az a természetes kíváncsiság. Mindnyájunkat vonz minden, ami nem elérhető. Kilenc hónapos koruk környékén ez az érzés olyan ellenállhatatlanná válik, hogy ezek a fenék nehéz apróságok, ha fura módon is, de megindulnak. A legtöbb készségeket a babák, a felnőtteket utánozva sajátítják el. Ezért olyan egyedi a kezdeti mászóstílusuk. A kicsik ritkán látnak felnőtteket mászni, ezért ezt a módszert maguknak kell kidolgozniuk. Létrehozva ezzel például a popsin csúszást. De első születésnapjukra mindnyájan elsajátítják a klasszikus mászást. Két éves korukig pedig átlag száztíz kilométert tesznek meg négykézláb. Egy magára hagyott kisbaba életveszélyes dolog. A mozgásra újonnan rátalált kicsik nem félnek a magasságtól. Szerencsére néhány hét alatt megtanulnak óvatosabbak lenni, és még ha nem is értik pontosan az okát, kerülnek mindent, ami nem tűnik biztonságosnak.
Minden kisbaba egyéniség. A saját fejlődési ütemük szerint ülnek, másznak, és állnak fel. Ahogy az izmaik egyre erősebbek, a csontjaik egyre szilárdabbak lesznek. És alig várják, hogy a saját lábukra állhassanak. Legtöbbjüknek segítségre van szüksége, de az első bizonytalan lépések után már nincs visszaút. Kezdetben többet esnek, mint járnak, de a helyváltoztatás vágya, mindennél erősebb bennük.
A járás olyan fontos a kisbabák számára, hogy tudósok tüzetes vizsgálatnak vetették alá ezeket az első lépéseket. A legfejlettebb motion capture technikát alkalmazva tanulmányozzák a babák járását. Megfigyelték, hogy jellegzetes kacsázásukkal tartják egyensúlyban a testüket. Kicsit úgy, ahogyan az imbolygó részegek. A járás azonban hamar természetessé válik számukra, aminek segítségével egy egész új világot fedezhetnek fel. Már csak egyetlen alapkészségre van szükségük, hogy ezek az apró emberkék boldogulni tudjanak a felnőtt világban.
A kommunikációra.
Ám a kutatások kiderítették, hogy többet tudnak ezen a téren, mint amit nekünk sejteni engednek.
Úgy tűnik, mintha a kicsik életük első két évében csak a testi fejlődésükbe adnának bele mindent. De a beszédtanulás olyan létfontosságú dolog, hogy a folyamat már a születés előtt elkezdődik. A kisbabák a méhen belül is hallják a beszédet. Néhány perccel a születésük után már felismerik anyukájuk nyelvét, és beszédmódját, mely segít nekik a családtagok azonosításában. Első kommunikációs eszközük természetesen a sírás. Szerencsére amikor a szülőknek a leginkább szükségük van rá, előveszik a kommunikáció egyik kíméletesebb formáját. Elkezdenek mosolyogni. Ez velünk születik. A vak kisbabák is mosolyognak, pedig ők soha senkit nem látnak mosolyogni. A mosolygás után jön a kuncogás, aztán a nevetés.
Egy kisbaba naponta átlag háromszázszor nevet. Ám nem minden móka és kacagás. A kicsik másfél éves korukhoz közeledve felfedezik a számukra legnagyobb jelentőségű valamit. Önmagukat. A dolog saját képmásuk felismerésével kezdődik. Az önfelismerés azonban elvezet a legnehezebb időszakhoz, a hiszti korszakhoz. Őszintén azt hiszik, hogy a világ körülöttük forog. Ez azonban, akárcsak a mások helyzetébe való beleélés képessége, fontos készség. Bár még pelenkát hordanak, és csak gyümölcslevet isznak, ezek a kicsik meglehetősen felnőttesen viselkednek. Már a három hónapos csecsemők is felismerik a különböző jellemeket. Megjutalmazzák azokat, akik a segítségükre vannak, és ahogy idősödnek, egyre inkább büntetik azokat, akik nem. Együttérzést mutatnak, vigasztalni próbálnak, és átérzik egymás fájdalmát. Mennyivel könnyebb lenne, ha mindezt sírás helyett, beszéddel tehetnék meg. A jó hír az, hogy a beszéd elérhetőbb közelségben van, mint gondolnánk. Tudósok rájöttek, hogy a kicsik már jóval azelőtt kifinomultabb tudással rendelkeznek, még mielőtt megtanulnának beszélni. Azt tudjuk, hogy a kicsik gyorsabban tanulnak nyelveket, mint mi. De vajon mi ennek az oka?
Mi csupán az anyanyelvünkből álló körülbelül negyvenöt hangot tudjuk azonosítani. Egy féléves csecsemő azonban a kutatások szerint százötven hangot tud megkülönböztetni, amelyekből a világ bármelyik nyelve összerakható. A kicsik születésükkor minden nyelv megtanulására készen állnak. A folyamat azonban nem hangokkal, hanem formákkal kezdődik. A kisbaba úgy tanul beszélni, hogy figyeli a szánkat, majd maga is elkezdi formálni a szavakat. Csupán egyetlen egy szó kimondásához közel hetven izom összehangolt mozgására van szükség. Úgyhogy a beszéd értelmetlen gügyögéssekkel kezdődik. A kutatások szerint azonban ezek a gügyögések két baba között egyáltalán nem értelmetlen. Bebizonyították, hogy a babák mennyi mindent megértenek, mielőtt beszélni kezdenének. Úgyhogy figyeljük mindig figyelmesen azokat a gügyögéseket.
Amint a gügyögések szavakká, a szavak mondatokká formálódnak, a kicsik élete örökre megváltozik. Attól fogva közölhetik velünk, hogy mit akarnak, és mit éreznek. A személyiségük kiteljesedik. A horizontjuk kitágul. És elkezdődik az az élet, amit mi ismerünk.
Életünk első két éve az összes többinél fontosabb. Meg kell tanulnunk gondolkodni, érezni, járni, beszélni, és kapcsolatot teremteni a körülöttünk lévő világgal. Mindezt úgy tesszük, hogy nem is emlékszünk majd hogyan történt, vagy hogy mekkora jelentősége volt.
Forrás: Secret Life of Babies (Rendező: Barny Revill)
