Újszülött kisbabánk számára mi, az anyukájuk vagyunk a legfontosabbak.
Gyermekünk idegrendszeri fejlődését alapvetően határozhatja meg az, hogy miként kötődik hozzánk, milyen lesz a velünk kialakított kapcsolata. Számos kutatás is alátámasztja, hogy közvetlenül a születés után fellépő igen szenzitív időszaknak kulcsfontosságú ereje lehet mind a babánkra, mind pedig ránk nézve. Ebben az időszakban olyan idegrendszeri folyamatok indulnak útnak, melyek beindítják a kötődés folyamatát, illetve a bennünk szunnyadó anyai programokat is előhívják. Utóbbi rendkívül fontos.
Szülés után a legjobb esetben azonnal lehetőségünk nyílhat kapcsolatba lépni, és kommunikálni gyermekünkkel az aranyóra keretein belül, mely során az első szopizási kísérletnek is órási szerepe van a megfelelő kötődés kialakulásához. Ha ez az első fizikai kapcsolatteremtés valamilyen oknál fogva elmarad ( indokolatlan szeparáció hüvelyi szülés, vagy császármetszés után, szőr, és/vagy bőrkontaktus kihagyása), akkor az anya-gyermek kapcsolat sérülékeny lehet, mely szocializációs, és kommunikációs zavarokat okozhat.
A kötődés egy olyan rendszer, mely gyermekünk mozgásfejlődésével párhuzamosan növekszik. Az elmélet szerint a biztonságérzet korai megtapasztalása miatt létrejöhet kisbabánkban egy modell, mely meghatározó lesz a jövőbeni kapcsolatai kialakulásakor. Amennyiben gyermekünk biztonságosan kötődik, sokkal magabiztosabb lehet társainál, jobban feltalálhatja magát minden helyzetben, illetve szociálisan együttérzőbb felnőtt válhat majd belőle.
Természetesen nagyon fontos nekünk anyáknak, a megfelelő válaszadás ebben a folyamatban, hiszen csak akkor alakulhat ki a biztonságos kötődés, ha a gyermekünk a felénk jelzett igényre megfelelő választ is kap.
Az alábbiakban összeszedtem Nektek a kötődési mintázatokat lehetséges viselkedések alapján.
Ha a biztonságos kötődés teljes mértékben jelen van a kisdedben, akkor kezdeményezően, kíváncsian elindul felfedezni a környezetét, miközben jelen vagyunk mi is. Amint ez megváltozik, mondjuk kimegyünk a nappaliból, és a kicsi nem látja hol vagyunk, nyugtalan lehet, esetleg azonnal keserves sírásba kezd, és nem is nyugszik meg addig míg vissza nem tértünk a szobába. A kötődés ebben az esetben hiánytalanul működik, hiszen gyermekünk a számára veszélyesnek vélt helyzetben minket hív, és idegen személy nem is tudná megnyugtatni, hiába próbálná. Ez alapján felismerhető a biztonságos kötődés megléte, és nem, nem azt jelenti, hogy túlságosan anyás lenne, ahogy ezt sokszor, sokan előszeretettel hangoztatják.
Az elkerülő kötődést alkalmazó gyermek a fentiektől ellentétesen reagál. Egyáltalán nem vesz tudomást arról, ha egyedül hagyjuk, valamint a szobában maradó idegen személy jelenlétére sem reagál egyáltalán. Azt sem nyugtázza kitörő örömmel, vagy lelkesedéssel, ha visszatértünk a szobába. Ez a fajta viselkedés azt jelentheti, hogy a kötődés működik, de a gyermekek (általában egy éves korukra) megtanulhatják az érzéseket nem kommunikálni. Arról van szó, hogy az ilyen gyermek ugyanolyan stresszt él át, mint sírós társai, csak megtanulja nem kifejezni az érzelmeit. Tudom ez hihetetlenül hangzik, de így van. Ebben az esetben rendszerint az anya nem megfelelő válaszkészsége lehet a probléma forrása, ami arra késztetheti a gyermeket, hogy elrejtse az érzelmeit. Azt tanulhatja meg, hogy ha nem reagálnak a jelzéseire, akkor nem is érdemes azokat kommunikálni, hiszen úgysem érkezik rá válasz. Tipikus esete ennek a sírni hagyás, aminek következtében a csöppség nem csak elfárad, de bele is törődhet abba, hogy nem kap segítséget, hiába kéri, az anyuka pedig boldogan konstatálja, hogy megtanította a gyereket az önálló elalvásra. Az ilyen típusú anyukák sokszor nyíltan elutasítóak lehetnek gyermekükkel szemben, és nem szeretik a túlzott testi kontaktust sem.
Az ambivalens kötődésű gyermek akkor is szélsőséges, intenzív érzelmi reakciókat fejezhet ki, ha együtt vagyunk vele a helységben. Ezeket a megnyilvánulásokat nehéz lehet lecsillapítani. Nyugtalanság jellemzi, és nem merül el hosszabban semmilyen tevékenységben. Távozásunk teljesen kiboríthatja, ugyanakkor a visszatérésünk is nehezen hozhat neki megnyugvást. Ha felvesszük, akkor egyszerre kapaszkodhat, és tolhat el magától. Azok a gyermekek, aki ilyen viselkedést tanúsítanak, nem tekintik az őt gondozó személyt biztonságos háttérnek, hiába van jelen az anyuka. Az ilyen típusú anyukát legtöbbször a kiszámíthatatlan viselkedés jellemzheti, aki elsősorban a belső lelki állapotának függvényében reagálhat, de akkor sem a gyermek jelzéseire. Így alakulhat ki az ambivalens kötődés.
A dezorganizált kötődés súlyosabb tüneteket produkálandó gyermeknél figyelhető meg. Az így viselkedő gyermek szó szerint menekülhet az anyukája elől, vagy teljesen váratlan helyzetekben lemerevedhet, és/vagy agresszív magatartást mutathat. Az ilyen gyermeknek az anyukája lehet a félelem, és a megnyugvás forrása is egyszerre. Ez az ellentmondás vezethet a kötődési rendszer felborulásához, széteséséhez. A dezorganizáltan kötődő gyermeket súlyos érzelmi elhanyagolás, szülői bántalmazás érheti, ami rendkívül szomorú, és hosszú távú káros hatásai lehetnek a gyermek személyiségfejlődésre, egész életére.
Most már láthatjuk, hogy az anyák és gyermekeik közötti kapcsolat milyen fontosak lehetnek fejlődésük szempontjából, de persze semmi sem kizárólag fekete, vagy fehér. Minden gyermek máshogy, másmilyen ütemben fejlődik, ahogy mi anyukák is más más személyiséggel, nézetekkel neveljük őket.
